HappyDia

    Szereplők:
        Kaito Emi~
        Raicho Kagara~
        A tanárok(Kidolgozás alatt)~
        Saruwatari Tsubaki, a sulinővér~
        Kaito Doroshi~

    -    És most mit fogsz csinálni, hogy elvettem a legféltettebb kincsedet? - kérdezte egy fiú, aki Emivel egy osztályba járt.
    -    Ha most rögtön nem adod vissza, akkor meg foglak verni! - akadt ki Emi, és szeme szikrázott a dühtől.
    -    Hah, gyerünk! - intett a fiú Emi felé.
    Emi harcias üvöltéssel nekifutott, de egy idegesítő csörrenés megzavarta az egész jelenetet, minden besötétedett és Emi elkezdett zuhanni a nagy sötét semmibe.

   
    Emi kinyitotta a szemeit, izzadtan feküdt az ágyában. 5 percig csak feküdt, amíg végre meg tudott mozdulni. Ezt a hülye álmot... már megint... gondolta.
    Kiment a fürdőszobába és megmosta az arcát. Belenézett a tükörbe és látta álmos fejét. Két szemével nézte magát: nem tetszett neki, amit a tükörben látott. Világoskék göndör haja szanaszét állt mint mindig, zöld szemei alatt karikák villogtak. Nem elég hogy dagadt vagyok még az arcom is ronda...
    Sóhajtott egyet, majd elindult az emeletről lefelé a nappaliba. Apukája csinálta a szokásos reggeli teát.
    -    Jóóóó reggelt, virágszálam! - köszöntötte apja, Endoro vidám mosollyal.
    -    'Reggelt... - mondta Emi zombi arccal.
    -    Itt a teád egy különleges meglepivel! - hozta be a konyhából a teát és a meglepit.
    -    Juhú... majd megnézem ha felkeltem. - ásított.
    -    Oké. - majd nyomott egy puszit lánya fejére, miközben Emi próbálta elnyomni az arcát.
    Miután Endoro elment, Emi megnézte a teát. Kis cetli volt mellette, ráírva hogy "Erőt és kitartást minden napra!" Emi elmosolyodott.
    Elindult Emi a suliba. Séta közben nézte az embereket. Mindenkin látta a mosolyokat, ahogy beszélgetnek a barátaival. Emi belül fájdalmasan nagy ürességet érzett ilyenkor. Téged senki se szeret! Hallotta folyton az osztálytársai hangját. De miért? Kérdezte folyton magától.
   

    Hangos puffanás hallatszott a csí blokkoló teremből. Emi repült és csúszott a földön amíg a falhoz nem puffant. Az osztály csak röhögött rajta.
    -    Na mi van, Emi? Nem bírsz visszaütni? - mosolygott gúnyosan az a fiú, amelyik megütötte.
    Emi nem szólt semmit, csak lassan föltápászkodott. Fogta az oldalát és a fiú szemébe nézett. Mérges volt.
    -    Na mi az, a cica elvitte a nyelved? - kérdezte ugyanolyan gúnyos mosollyal.
    Emi épp erőt vett volna ahhoz hogy visszaüssön, de a tanár leállította a küzdelmet, mert kicsöngettek.
    -    Heh, viszlát legközelebb vesztes! - röhögött a fiú és a többi osztálytárs is. Miután kimentek a teremből, Emi ott maradt a tanárral.
    -    Tanár úr, már épp azon voltam hogy visszavágjak neki, erre pont félbeszakította a küzdelmet! - mérgelődött Emi, miközben felkapta a táskáját.
    -    Emi, a harci képességed nem javul, sőt egyre gyengül. Van valami baj? - kérdezte a tanár aggódóan.
    -    Nincs semmi baj, már miért lenne? - Mondta idegesen Emi.
    -    Csak mert látszik rajtad, lassan már visszaütni se mersz, nem hogy harcolni. - mondta kicsit hangosabban.
    -    Hogy képes feltételezni ezt rólam? - akadt ki, miközben vállára kapta a táskáját.
    -    Mert ezt látom! - kiabált már a tanár.
    -    Jó. Én most megyek a következő órámra. - kezével megszorította a vállpántot és elindult az ajtó felé, majd kinyitotta.
    -    Emi! - akart még mondani pár dolgot a tanár, de már nem tudott, mert Emi becsapta a terem ajtaját.
    Hah, még hogy gyengülök! Gondolta. Mondjuk igaza van, lassan már visszaütni se merek...
    Ahogy ment a folyosón a következő teremhez, útközben meglátott egy lányt akit épp két fiú osztálytársa fenyegetett.
    -    Ha jó kislány leszel és ideadod az uzsonnapénzed, eskü nem lesz semmi bajod! - mondta vicsorítva az egyik.
    -    Különben... - kezdte a másik.
    -    Különben mi? - Lépett mögéjük Emi, ledobva a cuccait maga mellé.
    A fiúk megfordultak, és amikor meglátták Emit, röhögőgörcsöt kaptak. A lány csak tűrte és tűrte.
    -    Ez jó vicc volt Emi, de most húzz el innen! - mondta a másik fiú, majd odafordult a lányhoz és megragadta a karját.
    Emi erre megragadta a fickó karját és nyugodt de mégis kicsit mérgesen csengő hanggal mondta:
    -    Ereszd el a lányt!
    -    Különben? - kérdezte, de a lány kezén a fogást csak nem lazította.
    Erre a kérdésre Emi csak simán oldalba bökte a srácot, majd a kezét is végig, így a szorítás gyengült és a lány arrébb tudod menni. A fiú a másik épp kezével gyorsan hatástalanította Emi jobb lábát, amitől a lány elvesztette az egyensúlyát. Eközben a másik fiú a másik lábát hatástalanította és nekilökték a falhoz. Emi ott ült magatehetetlenül, csak a kezeit tudta használni.
    -    Te sosem tanulsz? - kérdezte a fiú, majd elindult a lány felé.
    -    HAGYJÁTOK BÉKÉN! - üvöltötte Emi, amire a testnevelő tanár is kezdett felfigyelni. De a fiúk csak mentek tovább, már majdnem odaértek a lányhoz.
    Emi mérgében meglendítette a karját a fiúk felé és utána a földre csapott, fejét előre hajtva. Meglepetésére kiáltásokat hallott, majd mély csöndet. Mivel a csönd idegesítő volt, ezért Emi felnézett. Szemei tágra nyíltak, amikor meglátta a két fiút a falnak dőlve, kiütve. Körbenézett és azt látta, hogy minden diák, és a testnevelő tanár csodálkozva néz a két kiütött fiúra. Utána Emi a kezeire meredt. De... ezt hogyan...
    Nem tudott a gondolata végére érni, mert a lány odafutott hozzá, ezzel megtörve a csendet.
    -    Segítek. - mondta, majd vállára támasztotta Emit. Így mentek le az orvosiba, mert Emi beütötte a bokáját, amikor elvesztve egyensúlyát elesett.  
    Így az élet lassan visszatért a suliba, mindenki ment a dolgára, és mesélték hogy "Emi visszavágott most tényleg! - Igen? Az aki olyan nyámnyila volt? - Igen, én sem hittem el amíg nem láttam a saját két szememmel!"
    A testnevelő is csodálkozott ezen, mert nem hitte hogy Emi tényleg visszavág. Gondolkodóba esett: Hogyan lehetséges ez, mikor Emi előbb lett lebénítva minthogy a falhoz vágta volna a két fiút? Tágra nyíltak szemei. Csak nem...?


    Lent az orvosiban a két lány leült a székre és várták a nővért. Emi megnézte a lányt. Lila, egyenes vállig érő haj, ragyogóan tengerkék szemek, kedvesen sugárzó mosoly. Amikor a lány odanézett, Emi elkapta a tekintetét.
    -    Szeretném megköszönni, hogy megmentettél a fiúktól. - kezdte mosolyogva a lány.
    -    Nincs mit. - mondta közömbösen Emi.
    -    Sajnálom, hogy miattam itt kötöttél ki.
    -    Semmi baj, mindig itt kötök ki, a nővér személyesen is ismer már.
    -    Oh... - csodálkozott a lány.
    Emi csak kérdezte magában. Miért van itt ez a lány? Miért nem megy órára? És miért segített nekem? Eddig mindenki csak ment tovább még egy "Kösz!"-t se nyomva oda, de ő... Emi nem vette észre, hogy a lány szemébe nézett. A lány megszeppent, majd mosolygott Emire. Emi ismét elkapta a tekintetét, majd megkérdezte:
    -    Miért vagy még itt?
    A lány először meglepődött, majd levegőt véve válaszolt.
    -    Hát, gondoltam ha már megmentettél akkor az a minimum hogy elkísérlek ide. - nézett mosolyogva a kék gondőrfürtű lány szemébe.
    Valaki.... kedves... Velem?
    -    Hát, köszi, elkísértél, de most már menj mert elkésel az óráról.
    Majd újra beállt a csönd. Emi arra számított hogy a lány felállt és elment, de amikor újra odanézett a lány közelebb ült hozzá és mosolyogva nézte őt. Emi meglepődött, majd kijött a sulinővér.
    -    Emi, mit csináltál már megint? - nézte gyanakvóan Emit.
    -    Jó napot, Tsubaki nővér. - mondta szem forgatva Emi.
    -    Megmentett pár csúnya fiútól! - mondta mosolyogva a lila hajú lány.
    -    Emi, lett egy barátod végre? - kérdezte a sulinővér.
    -    Hogy mi? - kérdezte, de mire reagálhatott volna Tsubaki nővér karon ragadva betessékelte  a lányt.


    Közben a tanár aki látta az egész harcot, rendkívüli tanári gyűlést hívott össze. Így a tanárok miután betessékelték a tanulókat a termekbe, elmentek a tanári terembe.
    Ott volt mind a csakra-, a harcművész-, és az önvédelmi oktató. De ezen kívül voltak ott matematika-, angol-, történelem-, és a magyar irodalom és nyelvtan tanárok is. Már minden tanár megérkezett, kivéve a testnevelőt. Addig a többi tanár nyüzsögve kérdezgették egymást, hogy miért is hívták most össze ezt a gyűlést, mikor fontos tanítani valóik vannak. Amikor a hiányzó tanár is belépett, mindenki elhallgatott. A tanár az asztal fő élére ült, jelezve, hogy ma ő fogja mondani a beszámolóját, amiért összehívta a gyülekezetet. Felemelve fejét jelezte, hogy elkezdi a beszédet.
    -    Tanártársaim, ma Kaito Emiről lesz szó.
    -    Csak azt ne mondd hogy megint péppé verték... - forgatta a szemeit a csakra oktató. - Azt se értem minek van még itt...
    -    Ne bántsad szegényt, igen nagy lelki problémái lehetnek ha már visszaütni se mer... - vágott közbe a harcművész oktató.
    -    Legalább önvédelemben jó... - szólt közbe az önvédelmi oktató.
    -    ELÉG! - kiáltotta túl a társait a testnevelő. - Most épp hogy nem péppé verték Emit! - nézett körbe kissé idegesen a társaságon.
    -    Hát akkor? - nézett csodálkozva a magyartanár, de amint megszólalt egyből meg is bánta mert mindenki leszúró pillantást ajándékozott neki. Miután mindenki végre ismét a testnevelőre figyelt, ő vett egy nagy levegőt és belevágott a mondandójába.
    -    Emlékeztek a hírre miszerint Korra avatár megnyitotta a szellemvilág kapuit? - nézett kérdőn a társaságon. Mindenki bólintott így folytathatta - Nemsokkal utána pár halandó ember azt állította hogy tudják hajlítani a levegőt.
    -    Jaj erre emlékszem, sokan azt állították hogy csak kitalálták az egészet. - szólt közbe a magyartanár, amiért megint kapott egy csomó leszúró pillantást.
    -    Talán lehet hogy ez mégsem kitaláció volt. - mondta ki a testnevelő.
    Amint kimondta a mondatot egyből zsibongás kezdte ellepni a termet. A tanárok egytől egyig állították hogy képtelenség hogy halandóból légidomár legyen. A testnevelő körbenézett majd egy határozott kézmozdulattal csendet teremtett.
    -    Higgyétek el, én is ezt állítanám a mai napig ha nem a két saját szememmel láttam volna a mai küzdelmet.
    -    És ezzel most mit akarsz mondani? - nézett kérdőn a magyartanár a testnevelőre, és most a többi tanár is vele együtt nézett fel a férfira.
    -    Azt hogy Kaito Emi, egy közönséges szimpla ember levegőt hajlított. - mondta ki szárazon.


    -    Jaj, drágám, így mi lesz veled ha folyton elvereted magad? - kérdezte aggódva a nővér.
    -    Mi lenne? - nézett Emi a bokájára miközben Tsubaki nővér bekötözte. - Legalább rajtam gyakorolhatnak és nem másokon.
    -    Miért nem hagyod? Mások dolgába nem kell beleütni az orrod. - a kötés végét rögzítette a lány bokájára.
    -    De elveszik az uzsonnapénzeket, ezt nem hagyhatom! - akadt ki Emi.
    Erre a nővér sóhajtva belenézett a lány szemébe.
    -    Csak meg tudják magukat védeni hisz ők is ezt tanulják.
    Emi tartva a szemkontaktust válaszol.
    -    Nem mert direkt kezdőkre mennek. - sóhajtott - Legalább amíg engem püfölnek addig el tudnak menni.
    -    Erről mindenképpen szólj a tanáraidnak, ők leállítják őket.
    -    De ez diák ügy! - mondta Emi ravaszul csillogó szemekkel.
    Nem hagyhatom hogy végig úgy járjon ebbe az iskolába hogy elvereti magát. Ha Ő nem akkor majd én szólok a tanároknak! Gondolta a nővér. Sóhajtva mondta:
    -    Mehetsz, elláttam a sebeidet. De ma ne kerülj több konfliktusba! - emelte meg rosszallóan a mutató ujját.
    -    Ígérem nem fogok. - ejtett meg Emi egy halvány mosolyt. Szinte Saruwatari Tsubaki a második anyám. Nagyon kedves és megértő, ezért is ő a kedvencem. - Viszlát, Tsubaki nővér.
    Nyílt az ajtó és Emi kilépett rajta. Csodálkozva vette észre, hogy a lila hajú lány még mindig ott ül, valószínűleg rá várva. Amint a két tekintet találkozott, a lila hajú lány odalépett hozzá.
    -    Én hülye be se mutatkoztam. Raicho Kagara vagyok. Most jöttem elsőbe.
    -    Gondoltam. - mondta Emi unottan, majd elindult a folyosón. A lila hajú lány furcsán nézte, majd utána eredt.
    -    Miből is? - kérdezte halvány mosollyal.
    -    Mert Kyousuke és Tsubasa mindig az elsősökre mennek, mert még nem tudják megvédeni magukat.
    Kínos csönd lett. A két lány sok ideig csak sétált egymás mellett. Mikor odaértek a harc helyszínére, Emi felemelte a táskáját és elindult a terem felé, ahol órája lenne. Kagaranak pont a mellette lévő terembe volt órája, már épp benyitott volna, amikor Emi megszólalt.
    -    Köszi hogy lekísértél az orvosiba. - megerőltetett egy halvány mosolyt, majd kinyitotta a termet.
    -    Várj, legalább a neved mondd meg.
    -    Emi... Kaito Emi. - mondta, majd belépett a termen és becsukta az ajtót.
    Kaito Emi. Az én hősöm. Mosolygott, majd belépett a terembe.


    Amint Emi belépett a terembe rögtön meg is bánta. A két fiú, akik előbb Kagaratól akarták elvenni a pénzt most megindult Emi felé.
    -    Na mi van Emi, te lettél a nap hőse? - mondta gúnyosan Kyousuke.
    -    Haha, nagyon vicces. Engedjetek a helyemre. - forgatta Emi gúnyosan a szemeit, majd elindult a fiúk mellett, de a fiú megragadta a pólójánál fogva.
    -    Nem tudom, hogy ki mentett ki ebből a szarból, de most piszok mázlid volt. - vicsorított a lány arcába.
    -    Honnan veszed hogy bárki is segített volna rajtam? Hisz mindenki utál, még az is akivel kedves vagyok! - mondta Kyousuke arcába nézve mérgében Emi.
    -    Mert te ahhoz túl béna vagy hogy kiüssél akár egy embert is, nemhogy kettőnket.
    -    Főleg úgy hogy le volt bénulva mindkét lábad! - kontrázott a másik fiú, Tsubasa.
    -    Jó, higgyetek amit akartok, nem érdekel. Csak engedjetek a helyemre! - akadt ki már teljesen Emi.
    -    Helyedre akarsz menni? TESSÉK CSAK! - kiabált a fiú és lebénította megint Emi lábait. Amikor a fiú a lány jobb bokájához ért felordított.
    -    Jaaaj, csak nem fájt? - vágott gúnyos képre, majd elengedte a lányt és hagyta a földre esni. - Most már mehetsz.
    Emi miközben elkúszott a helyéig folyamatosan hallotta a gúnyos nevetéseket. Igyekezte kizárni a fejéből őket, de nem nagyon sikerült. Valahogy felerőltette magát a székre és fejét előrehajtva keresztbe font karjára alig hallhatóan sírni kezdett.
    Hirtelen kinyílt az ajtó és megszólalt a matematika tanár.
    -    Csendet kérek, gyerekek! Mindenki foglaljon helyet! Emi, kérlek szépen ne aludj! - kérte a tanár amint Emire pillantott.
    Így elkezdődött az óra, Emi meg csak várta hogy végre vége legyen ennek a szörnyű napnak is.


    Kagara várt az iskola előtt. Keresett egy kék göndör hajú alacsonyabb lányt a tömegben. Mikor meglátta intett felé. A lány nem vette észre, maga elé nézve kullogott előre fele. Kagara érezte, hogy a lánynak igen nagy fájdalmai vannak. Odament és megszólította.
    -    Hé, Emi, szia. - adott egy féloldalas mosolyt, de a lány csak ment előre lehajtott fejjel.
    -    Hé! - szólt újra a lánynak de az meg se hallotta. Kagara elé állt és két vállánál fogva megrázta. - Hallasz egyáltalán?!
    Emi felnézett. Kagara ekkor látta meg a lány kisírt smaragdzöld szemeit. Kagara kiolvasta a lány szeméből hogy nagy baj van. Melléállt, átkarolta a vállát és csak ennyit mondott:
    -    Gyere keressünk egy csendesebb helyet.
    Majd a két lány leült egy csendes kis padra egy csendes kis parkban. Emi csak ült egy ideig. Érezte Kagara kezét ahogy a vállát simogatja. Eminek ez még új volt. Ezelőtt nem közelített hozzá senki, mindenki csak kikerülte. De most: lesz egy új barátja?
    -    K-Kagara... - kezdte Emi elcsukló hangon. - Miért vagy itt? Miért vagy velem ilyen kedves?
    Kagara még mindig kérdőn nézett Emire az ilyen fura kijelentéseiért. Nagy levegőt vett és válaszolt.
    -    Lerendezted nekem azokat a fiúkat, hogy ne vegyék el a pénzem. Most én tartozom neked azzal hogy megvigasztallak és ha szeretnéd beszélgethetünk. - nézett mosolyogva Emi szemébe. - Meg láttam hogy szükséged van már valakire akire támaszkodhatsz. - Emi csak nézett nagy, kisírt szemekkel a lány tengerkék szemébe miközben beszélt - Nem vagyok hülye látom, hogy mindig bántanak, meg kiröhögnek. Tudom, milyen érzés. A régi sulimban engem is folyton kiröhögtek. Megannyi átsírt éjszakákon voltam túl, megannyi bántáson és gúnyos mosolyon, de - Itt lendületet vett és felugrott a padról - fel kell állni és meg kell tanulni a köcsögök szemébe röhögni, meg kell mutatni nekik hogy én igenis jól érzem magam még akkor is ha bántanak! És én... - itt megint Emi szemébe nézett és nyújtotta a bal kezét a lány felé - ...segítek neked.
    Emi nem is tudta mit mondjon. Ez a lány... A nap elején úgy tűnt hogy megint egy ember lesz a sok közül, hogy amíg én lefoglalom Kyousukekat ő elfut. De nem, visszajött és lesegített az orvosiba, kedves szavakkal és mosolyával lassan belopta magát a szívembe... - Emi a szívéhez tette bal kézfejét - És most mikor látta hogy szükségem van valakire szó nélkül odajött hozzám és elvitt egy csendes helyre hogy beszélgessünk... - Ettől Emi elérzékenyült és ejtett pár könnycseppet - Kagara, te egy földre szállt angyal vagy! - Emi jobb kezével letörölte könnyeit majd Kagara felé nyújtva, megfogta.
    Kagara felhúzta és mosollyal ajándékozta meg újra Emit. Emi sem tétovázott, ő is mosolyra húzta a száját. De ez tényleg egy igazi mosoly volt. Megölelte Kagarát és mondta:
    -    Köszönöm!
    Emi szíve már nem volt fájdalmasan üres. Melegség árasztotta el ahogy ölelte Kagarát.


     Miután Emi jobban megismerte Kagarat, a két lány hazaindult. Egy ideig együtt mentek majd Kagara az egyik utcánál lefordult, míg Emi egyenesen ment tovább. Kagarának hazafele menet végig pörgött az agya.
     Miért bántják állandóan szegény Emit? Hisz Ő csak segít a nála gyengébbeken, nem veri őket. Mégis mindig ő jön ki rosszul a helyzetből. De ezentúl nem lesz egyedül. Én itt vagyok és segítek neki. Most már kettőnket kell majd elverni ha bántják a gyengébbeket.
     Amíg ezen filózott a lába szinte automatikusan hazavitte. Kagara észre se vette, de máris az ágyában kötött ki. A lány nagyon kimerült, hisz két fiú letámadta. Végig azon gondolkodott mi lett volna ha Emi nem siet a segítségére. Végül arra jutott hogy szimplán elvették volna az uzsonnapénzét és éhes maradt volna. Miután ezt tisztázta magában már el is nyomta az álom.


     Eminek se volt sokkal fáradtabb az agya. Végig azon pörgött hogy ez a nap más lett végül mint a többi.
     Ugyanúgy kezdődött mint az összes többi nap. Rémálomból ébredve, izzadtan mentem le reggelizni. Apum ugyanúgy szúrós puszit nyomott az arcomra, pedig jól tudja hogy nem szeretem. Iskolába menet ugyanúgy egyedül éreztem magam a sok mosolygós diák lány és fiú mellett. Belépve a tanterembe ugyanúgy szúrós tekinteteket kaptam. Ugyanúgy elvert az osztálytársam, és ugyanúgy nem mertem visszaütni. Ugyanúgy a két hülye kiszemelt egy áldozatot. Én meg ugyanúgy ugrottam megmenteni, és ugyanúgy majdnem kikaptam. De itt kezdődik a csavar. Valahogy mégis SIKERÜLT KIÜTNI A FIÚKAT és mindezek tetejébe A LÁNY is SEGÍTETT nekem és MEGKÖSZÖNTE hogy megmentettem úgy ahogy.
     Közben Emi már haza is ért. Köszönt mindenkinek majd felrohant a szobájába, hogy elújságolja unokatestvérének milyen különös napja volt.
     - És képzeld, lesegített az orvosiba! - mesélte.
     - Az nagyon rendes tőle. - hallotta Doroshi hangját.
     Doroshi az egyetlen aki mindig mellettem állt bármi legyen. Mindenről beszámolunk egymásnak amióta ismerjük egymást. Azaz születésünk óta.
     - Figyi most megyek mert fárasztó napom volt. Egész nap csak gyakoroltuk a támadásokat meg a csoportos hurrikánt.
     - Wooow az kimerítő lehetett! - csodálkozott Emi. - Na jó éjt Doshi aludj jól.
     - Te is Emi. Jó éjt.
     Emi beálította az ébresztőt, majd az ágy mellé rakta a telefont. Hmm, vajon holnaptól jobb lesz minden, hogy lett egy új barátom? Gondolta, majd abban a pillanatban el is aludt.

                                                   

    Szereplők:
        Kaito Emi~
        Kaito Endoro, Emi apja~
        Hiroshi Fugunaga, Emi anyja~
        Kaito Hacsirobei, Emi bátyja~
        És Kaito Doroshi Emi unokatesója~

     A nevem Kaito Emi. Apum, Kaito Endoro tűzidomár, anyum, Hiroshi Fugunaga szimpla ember. A bátyám, Kaito Hacsirobei örökölte apumtól a tűzidomárságot, de én nem. Ezért a bátyámra mindig is irigy voltam. Én is tűzidomár akartam lenni, mint apum.
    Anyum mesélte, hogy a felmenői között voltak csakrabénítók. Mondta, be is tud juttatni egy csakrabénító suliba, próbáljam meg. A felvételire anyum egyik barátnője készített fel, aki szintén csakrabénító. Mikor elsajátítottam az alapokat, mehettem felvételizni. Épp hogy bejutottam. A családom nagyon büszke volt rám. Én is magamra. Többé nem leszek apuci pici és egyetlen lánykája, akit mindig meg kell védeni.
    Osztálytársaim az új suliban eléggé szemetek voltak velem, de nem érdekelt. Mindig kiálltam magamért, vagy a gyengébbekért. Bár sokszor volt, hogy széjjel bénítottak, de a büszkeségemet így sem tudták csorbítani. Ha kellett, vissza tudtam vágni, de én úgy, ha különösebb okom nem volt rá, nem harcoltam. Én csakis önvédelemre használtam az adottságom. Ezért sokszor cukkoltak, hogy: "Na mi van, nem tudsz harcolni? Nem csoda hogy te vagy a legbénább az osztályban!" De igyekeztem ezeket figyelmen kívül hagyni. Tanáraim is megmondták, hogy én vagyok a legjobb diák, csak erősödnöm kell egy picit. Ha több önbizalmam lenne, már jobb harcos lennék.
    Nap-nap után harcoltam magamért, a gyengébbekért és mindenkiért aki segítségre szorult. De hiába segítettem a gyengéken, annyit se mondtak köszi. Hiába voltam kedves és megértő, nem szeretett senki. Hogy miért, azt én sem tudom. Egyetlen barátom az unokatesóm volt Kaito Doroshi. Ő azt mondta nekem, hogy: "Pedig te tényleg megérdemelnéd, hogy szeressenek."
    Ez a mondata tartott engem életben. Amikor széjjel bénítottak a köcsögök, amikor az osztályfőnököm kapart fel a földről miután megtalált, amikor hazamentem fapofával a családomhoz, amikor beestem az ágyamba és elkezdtem sírni... ez a mondat mindig itt volt nekem.
    De ha megérdemelném hogy szeressenek... akkor miért nem szeret senki?

Me and  draw every week a new challenge.
If you want it join us. We want to hug you. 

Challenge theme:

• Week 1: black and white
  
• Week 2: Dream you had
  
• Week 3: Mask we wear
  
• Week 4: Draw in a diferent style
  
• Week 5: Halucination
  
• Week 6: Your spirit animal
  
• Week 7: pop culture crossover (adventuretime starwars etc)
  
• Week 8: favorite villain 
  
• Week 9: favorite superhero 
  
• Week 10: fantasy book character
  

Thanks for reading this . ^^
      
Week one :we draw black and white : 2015.06.01-2015.06.07 
Week two: we draw Dream you had: 2015.06.08-2015.06.14 
Week three: we draw Mask we wear: 2015.06.15-2015.06.21
Week four: we draw Draw in a diferent style: 2015.06.22-2015.06.28
Week five: we draw Halucination: 2015.06.29-2015.07.05
Week six: we draw Your spirit animal: 2015.07.06-2015.07.12
Week seven: we draw pop culture crossover: 2015.07.13-2015.07.19
week eight: we draw favorite villain: 2015.07.20-2015.07.26
Week nine: we draw favourite superhero: 2015.07.27-2015.08.02 
Week ten: we draw fantasy book character: 2015.08.03-2015.08.09

    A hajnali napsugarak beszöktek az ablakon és bevilágították a szobát. A napsugár lassan elérte Daisy kerek arcát. Majd megszólalt az ébresztő óra.
DRIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIING!
    - Aaaaaj, még öt percet! - csapta le Daisy fáradtan az órát.
    A lány felült az ágyán, majd zombiarccal elindult hogy megtalálja kedvenc virágmintás kék felsőjét és farmerszoknyáját. Miután felöltözött nekilátott gubancos hajának:
    - Hogy a francba lehet ennyi hajam?! - kérdezte magától, miközben szenvedett tincsei fésülésével.
    Majd megreggelizett. Evett egy nutelláskenyeret, majd ránézett az órára:
    - Úristen, már ennyi az idő?! - kérdezte, majd elindult kabátjáért és már indult is kifelé az iskolába.
    Útközben megállt a szokásos pékségnél és vett magának egy kakaós csigát ebédre. Hmm, nincs is jobb egy kakaós csigánál! Gondolta és majd összefutott a nyál a szájában.
    Miközben erre gondolt nem vette észre az előtte lévő fiút és neki ment. Erre a lány popsira esett.
    - Mi volt ez? - kérdezte a fiú, majd megfordult és meglátta a lányt.
    - Au... - simogatta a lány a fájós popsiját.
    - Segíthetek? - kérdezte a fiú félmosolyra húzva a száját, majd kezét nyújtotta a lány felé.
    - Ööö... - pirult el a lány és nézett a fiúra csillogó szemekkel.
    - Látom nem vagy bőbeszédű. - fogta meg a lány kezét és felsegítette.
    - É-Én... - dadogott tovább a lány.
DRIIIIIIIIIIING!
    - Oh, becsöngetnek, nekem sietnem kell órára. Majd még látjuk egymást! - Sietett el, de még egy mosoly erejéig hátranézett és intett a lány felé.
    A lány csak nézett utána vöröslő arccal. Arrrgh, én hülye! Ütötte meg fejét. Miért vagyok ennyire béna?
    Mire észbe kapott késett tíz percet az óráról. Elnézést kért a tanárától, majd leült a helyére. Egész órán csak a fiúra tudott gondolni.
    Haaaaaj, olyan  helyes volt azzal a mosolyával. Szép barna szemeivel. Szexi izmos felsőtestével. És én még annyit se mondok neki hogy bakkffity!! Mérgelődött.
    - Daisy, meg tudná nekünk mondani a válasz?
    - Tessék? - Zökkentette ki a tanár Daisyt a gondolatmenetéből.
    - Jellemző, hogy mindig álmodozik az óráimon... Matthew, meg tudja mondani a választ?
    És Matthew megmondta, Daisy csak tovább mérgelődött. Mindig csak  velem van a baj... mint a fiúnál is...

    Szünetben Daisy kiment az udvarra és leült egy fa tövébe. Épp azt futatta le a fejében, hogyha újra találkozna a fiúval mit mondana neki. Egyszercsak egy árnyék elálta a napot és a lány felnézett. Ott találta azt a fiút, akivel reggel összetalálkozott.
    - Szabad? - kérdezte, de mielőtt a lány válaszolhatott volna leült mellé.
    Gyerünk, itt az alkalom, hogy beszélj vele! Gondolta, majd erőt vett magán és megszólalt.
    - Sz-Szia. - mosolygott Daisy a fiúra. Csak ennyire vagy képes, te nyomorék?!
    - Szia, Johnny vagyok. - mosolygott vissza a fiú. - Téged hogy hívnak?
    - D-Daisy. - Rakta Daisy félénken a füle mögé rakoncátlan fürtjeit.
    - Szép név. Illik a felsődhöz. - mutatott a fiú Daisy virágmintás kék felsőjére.
    - Köszönöm. - zavarodott össze Daisy.
    - Te mindig ilyen félénk vagy? - kérdezte Johnny.
    - I-Igen, egy kicsit. Úristen de béna vagyok! Itt fog hagyni a francba!
    - Heh, aranyos vagy. - mosolygott Johnny. - Van kedved eljönni velem sétálgatni délután a parkba? Hátha kicsit szószátyárabb leszel.
    - Persze, hogy van kedvem. - Azt mondta hogy aranyos vagyok? Örült Daisy.
    - Akkor órák után a suli előtt? Ha több órád van megvárlak. - mosolygott
    - Oké. - Úristen, ez a  fiú tud nem szexin is mosolyogni? Kérdezte magától Daisy.
    Utolsó óra. Daisy alig bír magával, nagyon várja már, hogy találkozzon Johnnyval.
    Ajj, teljen már el ez a kis idő, csak vele akarok már lenni! Úristen, ennyire izgatott vagyok egy fiú miatt? Mondjuk Ő miatta lehetek. Wáááááááááááá!
    Daisy izgatottságában toporzékolt a lábával ami miatt osztálytársai és a tanár is mérgesen pillantott rá, de ez őt nem érdekelte, csak csöngessenek már ki!
DRIIIIIIIIIIIIIIIIIIING!
    Daisy szó szerint kirobbant a teremből, majd amikor a fiút meglátta lelassított és nyugodt tempóban odament hozzá.
    - Szia! - köszönt Daisy.
    - Na már nem is vagy annyira félénk. Tetszik! - mondta Johnny majd elindultak a park felé.
     Amint elérték a parkot, Johhny megfogta a lány kezét.
    Úristen, megfogta a kezem! Mi van itt? Örült Daisy.
    Találtak is egy padot ahova leültek beszélgetni. Ott még sokáig beszélgettek, egyre többet tudtak meg egymásról. Annyit beszélgettek, hogy mire észbe kaptak, elkezdett sötétedni.
    - Hazakísérlek, jó? - ajánlotta fel Johnny.
    - Köszi. Az jól esne.
    Sétáltak hazafelé karöltve. Sokat nevetgéltek és beszélgettek. Be nem állt a szájuk, egészen addig, amíg Daisy házához nem értek.
    - Nos, én itt lakom, szóval...
    - Igen, tudom.
    - Akkor szia.
    - Még valami, mielőtt elmész. - Erre Johnny odahajolt a lányhoz és egy puszit nyomott a homlokára, miközben megölelte. - Holnap eljöhetek érted? Bemehetnénk együtt a suliba, ha van kedved.
    - Annak nagyon örülnék. - Fúrta bele Daisy a fejét Johnny mellkasába.
    A nagy búcsúölelés után Daisy felment a lakására, megvacsorázott, majd lefeküdt aludni. Egész este ez a nap járt a fejében.
    Bárcsak előbb belebotlottam volna ebbe a srácba. Olyan aranyos és kedves és szexy és áááááááá...
    Álmodozott, majd szép lassan az álom elnyomta őt. Mosolygott álmában.

Kérdezz a póniktól

Kérdezd a pónikat!!
Mindenféle kérdésre válaszolni fognak. ^^
Ha kapok ihletet, rajzolni is fogok hozzá.  

By: .  

------------------

Ask the ponies!!
Ask any kind of question,they will answer it. ^^
If it inspires me I'll even sketch out the answer.   

By: .  

The Ponies: 
Doll Paw (Dolly),
True Symphony (True), 
Rain Lily (Renaly), 
Dirty Babe (Batty), 
Dark Beauty (Dark),
Happy Melody (Happy Dia).
Lovely Note (Lovely), 
Modern Beat (Beat),
Shadow Heart (Shady),
Deadly Chem (Chemy),
Purple Pearl (Pearl),
Humorous Apple (Humour),
Kifi Genius (Kifi),
Cherry Blossom (Cherry) and 
Sleepy Fluffy (Fuffy).